SG hrek! (amit rdemes tmren egyben)

Nyitott a Call of Duty Advanced Warfare sztorija: : Talán nem meglepő, de a Sledgehammer Games úgy alkotta meg a Call of Duty: Advanced Warfare világát és történetét, hogy azt bármikor folytatni lehessen. Ugyanakkor attól sem kell tartani, hogy az idén megjelenő rész világa sokban hasonlít majd a Black Ops 2-re. Az AW 2054-ben, a BO2 pedig 2025-ben játszódott, ami természetesen mindkét esetben a jövőt takarja, ám az a 30 éves különbség azért a világon is meglátszik majd."Arra jöttünk rá, hogy ami manapság a sereg berkeiben zajlik sokkal vadabb, mint amit mi ki tudtunk volna találni" - árulta el Michael Condrey, a Sledgehammer Games társalapítója. "Éppen ezért nem is mozdultunk el a sci-fi irányába, vagyis nem lesznek klasszikus értelemben vett mechek. Ugyanakkor Mark Lamia-val (Treyarch) is folyamatosan egyeztettünk, hogy ne legyen nagy a hasonlóság az ő játékuk és a miénk között."
A Call of Duty: Advanced Warfare november 4-én jelenik meg.

 

Két új harcost kap a Mortal Kombat X:A héten megtörtént a Mortal Kombat X hivatalos leleplezése, melyhez azonban egy hangulatos kis trailernél nem csatolt többet a NetherRealm Studios. Ed Boon azonban továbbra sem bír magával és a hivatalos Twitter oldalán egyre több információt csepegtet az alkotásról. Először is a Mortal Kombat X az előző részt folytatja majd, ami azért érdekes lesz, hiszen az elég kereknek tűnt.Talán éppen ezért kapunk benne egy másik sztori-vonalat is, amiről azonban még semmit nem akart elárulni Boon. Viszont jelentősen felcsigázta a rajongói kedélyeket, mikor leírta, hogy rögtön két, eddig nem látott harcost is kapunk a programban, melyek személy szerint az ő kedvencei. További részletek az E3-on, ahol először tekinthetjük meg mozgásban is a minden eddiginél brutálisabb részt.

 

Az EA szerint a németek nyerik a világbajnokságot: Mint minden nagyobb focis eseménynél, így a Brazíliában megrendezésre kerülő vb kapcsán is bevetette a FIFA-sorozat aktuális kiadását az Electronic Arts és leszimulálta az egészet. A számításaik alapján a 2014-es döntőt a házigazda Brazília és Németország vívja majd és utóbbi kerül ki győztesen az összecsapásból. Bár nem volt könnyű, hiszen hosszabbításban sikerült csak kiharcolni az 1-2-es végeredményt.


A bronzérmet Spanyolország kapta, miután legyőzte Angliát a harmadik helyért folytatott mérkőzésen. Mindenesetre érdemes odafigyelni a csapat ilyen jellegű jóslására, hiszen négy évvel ezelőtt is előre elárulták, hogy a spanyolok lesznek a befutók (és a legtöbb mérkőzés eredménye is stimmelt).

Metanis 14.06.06 17:35

facebook komment

Tmogatink!

ServerHive - Min?sgi COD, CS szerver!!!

MNK Klubok